Izus minden írása

vrk_logo

Pár szó a hétvégéről

Kedves Vendégeink! Közeledve karácsony felé, lassan mi is lezárjuk a 2017-es szezont, azonban még a végére rákapcsolunk kicsit! Ezen a héten három egymást követő nap lesz rendezvény a Klubban, így próbálva meg Titeket hozzászoktatni a két ünnep közötti kikapcsolódási időszakhoz.

shit_flyer

Októberi összefoglaló

Kedves Klubosok! Az októberi események közzé lettek téve. Ahogy tavaly ilyenkor is, úgy idén is igen erős hónapnak nézünk elébe. A hatalmas pörgések előtt nyitásként 6-án, egy akusztikus esttel nyitunk, a már nálunk korábban koncertező két zenekarnak köszönhetően.

vrk_logo

Egy újabb hétvége!

Kedves Klubosok! Minthogy egy újabb hétvégéhez értünk, itt az ideje ismét pár szót említeni az előttünk álló eseményekről. Ezen a héten mint tudjátok szembe mentünk a szokásainkkal, s minden táncos kedvű vendégünk számára a csütörtöki estére is programot szerveztünk, mely most Táncház képében jelent meg.

vrk_logo

Hétvégi rendezvények

Kedves Klubosok! A szimbolikus szezonnyitó hétvége alkalmával (mely belsős körökben a 2017-18-as évad kezdetét jelenti), vissza csöppenhettetek a Klub pezsgő életébe – illetve az újak megtapasztalhatták, hogy mi is a szegedi rockerek „istene” .

karaoke szept1

Kedves Látogatóink!

Mint bizonyára észrevehettétek, az augusztusi szünet kicsit megrövidült, így mindössze egy hétre kell elbúcsúznotok a Klubtól, ami azt jelenti, hogy a mai naptól zárva leszünk, és jövőhét péntektől várunk újra benneteket.