CPG nyilvános próba elmarad!

 

Pár nappal ezelőtt osztottuk meg azt az örömhírt, hogy hosszú idő után egy alkalmi nyilvános próba erejéig a Come on Punk Group zenekart ismét a Rock Klub színpadán üdvözölhetjük. Az ezt a bejelentést szinte azonnal követő érdeklődéscunami két dolgot mutatott: azt, hogy a CPG-legendát mai napig is sokan szeretik, másrészt azt, hogy az érdeklődők túlnyomó része védettségi igazolással nem rendelkező közösségként jellemezhető.

Ezt a zenekar által is érzékelve indult meg a keresés olyan szabadtéri helyek irányába, ahol a szabályok semmiben nem korlátozzák az esemény megszervezését. A Rock Klub – zárt helyről lévén szó – a csütörtöki bulit azzal vállalta, hogy azt a jelenlegi szabályok maradéktalan biztosításával vitelezi ki, ami egyes becslések alapján a közönség kb. kétharmadának a kizárásával valósulhatott volna meg. Ezt mérlegelve a Rock Klub az árurendelések és egyéb okok miatt hétfő 12 óráig várta a CPG végleges válaszát a három nap múlva esedékes csütörtöki buliról, amely röviddel dél előtt meg is érkezett. Ebben azt jelzik, hogy hagyjuk most ezt a bulit. Sajnálattal vettük, ugyanakkor a rövid hátralévő időre tekintettel, egyetértve a zenekar döntésével, elfogadtuk azt. Ez a nyilvános próba kapcsán kialakult körülmények Rock Klubot érintő és általa ismert tényeinek rövid összefoglalása. Jelenleg a zenekar által a közösségi hálón tett posztok alapján belátható időn belül a CPG újra nekifut egy buli megszervezésének, de akkor már olyan körülmények mentén, ami egyetlen érdeklődő távolmaradását sem eredményezheti.

Mindenki megértését megköszönve, a Rock Klub szervező csapata nevében üdvözlettel: Vadász János