Lila hagymás bólé, babakád! Április 1.

Születésének napja okán bizony sokszor ugrattuk Szurdi Zsoltot, hogy Ő nem több mint egy áprilisi tréfa. Hogy születése csak egy április elsejei bohóság, ami a világot teszi április bolondjává. Ilyenkor kedvesen rötyögve vette tudomásul az aznapi sokadik ugratást is, pedig biztos, hogy estefelé már több századjára hallgatta meg ugyanazt a tréfálkozást. Majd odalépve a mikrofonhoz, kétszer belemondogatva, hogy hőő-hőő, hangosan, de kedvesen invitált mindenkit a bólés babakádhoz, ahol az általa kevert itókával kísértette le az időközben befalatott lilahagymás zsíros kenyereket.

Azt hiszem ezzel a bekezdéssel már mindenkinek megvan a kép s a szokásos hangulat.  Hiszen szerettük és vártuk ezt a napot, mert tudtuk, hogy az ingyen piát szürcsölgetve ilyenkor hosszabban beszélgethetünk vele, mert a máskor mindig sietős Zsolt több figyelmet fordít ránk a megszokottnál. Érdekes hangulata keletkezhetett az embernek, mintha mindenkinek Ő adna egy kis plusz figyelmet ajándékba, mert szülinapja van ma. S ha már ajándék, ismét itt egy emlék a sok közül.

A borokészlet, ami kukoricaformázatú, de egyébként szőlő 🙂

Valahanyadik születésnapján gondban voltam, mert nem tudtam mit ajándékozhatnék Zsoltnak. Pénzem nem volt, szóval maradt a kreativitás. Hosszas tipródás után döbbentem rá, hogy az ajándék valójában végig ott volt az orrom előtt, csak mivel megszoktam a létét, igen sokáig nem tűnt föl. A szekrény tetején porosodott ugyanis évek óta egy román boroskészlet, kukorica formázatú borítással, középütt egy kancsóval, körülötte három hasonló kinézetű pohárral. Azért három, mert a boros esték viharában egy részük az enyészetté vált, így már nem is igen került a készlet elő hasonló alkalmak adtán. Mivel anyámé volt, nem lehetett csak úgy elvinni, hanem kunyerálnom kellett tőle. Mikor megvolt a cucc, nagy boldogan vágtattam le a klubba, hogy azért mégse megyek üres kézzel a jeles eseményre és ugyan ki fog még neki boroskészletet adni, hát biztos hogy senki. A klubba megérkezvén harsányan kerestem a celofánba södörgetett ajándékkal az ünnepeltet. Mikor jókívánságaimat kifejeztem, már a puszizkodás közben mondta, hogy jaj, Jani nem kellett volna, most mi a sz..t kezdjek egy boros készlettel. Vihogva mondtam neki, hogy mindegy, ez már te dolgod. 🙂

Eltelt vagy egy fél év és Zsolt barátunk örvendezve újságolta, hogy sikerült valakinek elajándékozni a boroskészletet és képzeljem el még tetszett is a román ipar remeke az érintettnek, bár a három poharat kissé savallotta az illető, de azért örült az ajándéknak. Így tehát az ügy minden résztvevője elégedettségre lelt, mert a dolgok mégiscsak megnyugtatóan elrendeződtek.

Ezt követően telt s múlt az idő, majd elérkezett ismét április első napja. Pénzem ekkor sem lévén, ellátogattam nővéremhez némi kölcsön realizálása érdekében, de ebben nem volt szerencsém, mert mondta, hogy pénzzel most Ő sem tud segíteni. Azonban ha jónak találom, akkor van egy román boroskészlete kukoricaformázattal, Ő is ajándékba kapta, de nem használja, szóval ha tetszik, akkor azt odaadja nekem, szerinte jó lesz ajándéknak. Már hogy ne tetszene! Válaszoltam s vigyorogva vettem át, a legutóbbira színre-szagra hajazó boroskészletet. S bár celofánt ezúttal nem, viszont e készlet már négy darab poharat is tartalmazott.   Ennek birtokában vígan vettem az irányt a Rock Klub felé, útközben pedig kapott a cucc egy csinos csomagolásra még alkalmas, enyhén gyűrött, de jótékonyan takaró zsírpapírszerű meglepi burkolatot is. Üdvözölve az ünnepeltet, hátam mögül előhalászva az ajándékot, hamiskás vigyorral csak annyit mondtam, hogy gondoltam ez azért hiányozhat az életéből, s átadtam a közben megcsörrenő csomagot. Mire Ő érzékelve a pakkot csak annyit mondott: nem mondod b…mög, hogy megint egy boros készlet?  Mire válaszként vigyorogva mondtam, hogy legyen az meglepi, de nyugi, már négy pohár van hozzá.   Na, ennyi a történet.

Kedves Rock Klub szerető barátaim. Most jobb híján ezzel a rövidke emlékezettel igyekeztem visszacsenni Zsoltunkból egy csipetnyit ma az Ő oly becses születésének napján. S bár akartunk, de sajnos most ennél sokkal többet nem tehetünk, mert a jelen helyzetben nem kizárólag a Zsoltot vagyunk kénytelenek nélkülözni, hanem magát a klubot is, a mindenki által ismert okoknál fogva. A tervek szerint a Gőzerővel, továbbá a Sintérrel és csapatával vártunk volna benneteket, egy közös, ennek megfelelően egyedi produkcióval méltatva Zsolt velünk töltött éveit. Mint manapság minden más, így a babakádnyi bólé és a lilahagymás zsíros kenyér is elmarad, de tudjátok mit? Ezúttal mégsem szomorkodom e miatt. Ha Szurdi itt lenne, szinte hallom, hogy azt mondaná, gyerökök sz.rjátok mán le, mindön azé nekünk sem gyühet össze, amúgy mög vót részünk enné cifrább dolgokban is. S igaza lenne!  Azért, mert tudom, hogy klubunk túlélt 40 évet, ennek közel a felében az elmúlt rendszer ellenszelét, megélt egy rendszerváltást, fél évtizedes szünetet, kisebb-nagyobb gazdasági és egyéb viharokat, de mégis mindezidáig fennmaradt. Mégpedig olyannak, amilyenben mi, az 50-es éveinket taposók belekamaszodtunk, olyannak, amilyennek mindig is szerettük. S ha csak rajtunk áll, ígérem, hogy a közös múltunk e vastag szelete a pandémia ellenére is megmarad, mint ahogy velük maradt Szurdi Zsolt emlékezete is s nem csupán április elsején.

Ez a mostani szülinap viszont más, mint minden eddigi, és igen, ennek egy ajándéka azért most is lehet. Mert bár szinte nem mozdulunk sehová, de nyugalomban emlékezhetünk arra, hogy milyen az, ami már nincs, s mennyire fontos az, ami még esetleg ismét lehet. 40 éves klubunk eggyé forrt életünkkel, mi, akik ott találkozunk, amikor találkozhatunk csupán a létünkkel is visszük tovább lassan fél évszázad ködbevesző történéseit, az utókornak átadva egy régen is volt világ autentikusnak tekintett színterét. Talán ezt mérlegelve mára már mind tudhatjuk, fiatalok és öregek egyaránt, hogy akkor, 1953. április 1-én nem egy április tréfa jött a világra. Hanem egy olyan srác, akinek 25 évvel később egy ma is élő legendát kellett útjára indítani, vagyis a Rock Klubot, mindannyiunk múltjának és jelenének nélkülözhetetlen szegletét, amiért büszkén gondolhatunk minderre manapság néminemű áhítattal.

Isten éltessen hát, Zsolt, kedves szerettünk, bárhol is legyél most. Kérjük szoríts értünk, a Te ezerarcú majdnem fiaidnak és lányaidnak, szurkolj azért, hogy az elkövetkező hónapok reménye nekünk, az itt maradottaknak elegendő kitartást, erőt és egészséget nyújtson életünkben ahhoz, hogy ép testtel és lélekkel viselhessük a manapság ránk mért dolgokat. Kívánd nekünk ott, ahol kell, hogy egyszer, ha véget érnek mostani megpróbáltatásaink, ugyanazzal az örömmel nyíljék koncertre klubunk ma még zárt ajtaja, amely mindig is érezhetően járta át, minden egyes ajtónyitásodat.

Kedves Barátunk, Szurdi Zsolt, szeretettel üdvözlünk születésed napjának alkalmából!

Kedves barátaim, mindenkinek hitet és jó szerencsét kívánok az elkövetkezendő időszakra, remélem, hamarosan ismét fogadhatunk benneteket klubunkban,

 

Üdvözlettel: Vadász János