50 éves Czutor Zoltán a Belmondo énekese


A Kocsis Vilmos, a Palánkhír munkatársa beszélgetett Czutor Zoltánnal a Czutor50 koncert és a Szegedért Emlékérem átadása alkalmából. 

P: Milyen érzés 50 évesnek lenni? 

CZ: Erről mindig az jut eszembe, amikor megkérdezték, hogy milyen érzés apának lenni, mikor megszületett az első gyermekem. Tök természetes. Normál esetben szerintem nem foglalkozik ezzel az ember, hanem csak csinálja a dolgát. Ez egy kerek évforduló és jó alkalom arra, hogy visszatekintsünk. Ilyenkorra már lehiggad az ember és összeszedi azt a bölcsességet, ami ahhoz kell, hogy nagy meglepetés ne érje az élet hátralévő részében.

P: Amikor 14 évesen a Ropi együttes basszusgitárosaként elképzelted, hogy milyen lesz 50 évesnek lenni, ezzel mennyire konform az, ami történt? 

CZ: Nagyjából paritásban van azzal, amit én elképzeltem. Egy híja van. Én azt gondoltam, hogy 50 éves koromban már biztosan nagypapa leszek és még sajnos nem vagyok az, de nagyon vágyom rá.

P: Egyébként zeneileg pont az történt?

CZ: Nem. 14 éves koromban azt gondoltam, hogy  majd lesz egy olyan sikeres zenekarom, mint a Beatles. De mivel a világon ez másoknak sem sikerült, ezért beletörődtem, hogy én sem leszek olyan sikeres mint ők. Nagyjából a helyemen vagyok. Nyilván mindig vannak és voltak korszakonként változó fenntartásaim, hogy Magyarországon a zenei kultúra helyzete hogyan is áll. Ebben a pillanatban nem élünk nagyon fényes időszakot, ami a nyilvánosságot illeti. Ezalatt elsősorban a közszolgálati rádiózást értem, akinek  feladata lenne az, hogy aktívan foglalkozzon például az állami támogatásban részesülő zenekarokkal, hiszen az NKA-nak ismét évek óta fut egy egészen jól működő és egészen jó célokat kitűző programja. Azokat a zenekarokat, akiket ők támogatnak a nagyközönség szinte egyáltalán nem ismerhette meg.  Ezzel van bajom és van bajunk. Ez nem egy pártpolitikai, hanem inkább egy rendszerszintű fenntartás. Az utóbbi 29-30 évben talán 3-4 évnyi olyan időszak volt, amikor ezt rendjén valónak találtam és az összes többi időszak, akárki is volt kormányon nagyon nagy hiányossága volt a magyar zenei kultúrának.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember

P: Vissza a kezdetekhez. A Ropi után lett a Nyers és hangszert váltottál. Kicsit úgy érzem, hogy ott volt az a fiatalos lendület. Hogyan élted meg a Nyerset így visszatekintve? 

CZ: Szerintem a Nyers pont az életkorunknak és a helyzetnek megfelelő módon reagált, ahogy egy rockzenekarnak, egy undergorund-zenekarnak vagy progresszív rockzenekarnak abban az időben kellett. Én azt feltételezem, hogy normál esetben senki nem akar egy életen keresztül artikulálatlanul üvölteni és a Nyers műsorának a fele ilyen volt. Ez teljesen megfelelt a 20-tól 35 éves koromig tartó időszaknak. Akkor kiordibáltam magam. Néha most is jólesik ezt elővenni, de egy egész koncertet így eltolni nem esne jól. Ez semmilyen szinten nem a fáradtság, hanem az alacsony monotonitás-tűrésem. Én olyan vagyok, hogy mindig szeretnék valami mást, valami újat csinálni a zenében is, vagy valami új megközelítést kikísérletezni, játszani vele és ha az ember a játékosságot meg akarja őrizni ebben, akkor muszáj váltogatni. A líraitól, a teljesen kísérletező pszichedelián át, a nagyon popos, vagy a nagyon durva metál próbálkozásokig, az elektronikus próbálkozásokig minden bele kell hogy férjen, és bele is fért.

P: Már a Nyersben is megvoltak ezek a csírák. A Béna lemezben, a Vigasztaló című szám egészen nem ‘nyerses’. Tehát az akkori Nyerstől egy kicsit elütő szám, de az egész lemezen majdhogynem többségben vannak a már nem annyira a lázadásról, hanem inkább a környezetre való reagálásról szóló számok. Kellett e ehhez a Nyersnek megszűnnie, hogy ez tovább változzon? 

CZ: Szerintem nem kellett volna, de lehet hogy a többiek ezt máshogy gondolják. Én azt gondolom, hogy talán miattam szűnt meg a legkevésbé a Nyers. Én voltam az, aki nagy elánnal, még aktívabban akartam tolni a zenélést. Ezért nem is értem a mai napig a közönség szemében létező óriási különbségtételt a Nyers és a Belmondo között. A Belmondo első lemeze, konkrétan  a Nyers következő albuma lett volna, hiszen a Nyerssel a dalok nagy részét fel is demóztuk. Egy hirtelen született döntéstől fogva szűnt meg a Nyers, ezért gyorsan összeszedtem egy zenekart, akivel felvettük kvázi a Nyers következő albumát és ez lett a Belmondo első lemeze. Mivel a Nyersben is meg a Belmondóban is én vagyok/voltam a dalszerző, hangszerelő, szövegíró , világok nem is választhatták el egymástól, de a közönség szemében ez egy ideológiai törés volt. Nekem nagyon tanulságos volt abban a tekintetben, hogy akkor szembesültem igazán azzal, hogy biztos a világon mindenütt van egy nagyon erős ideológiai vonulta a könnyűzene-kultúra fogyasztásának, de nem gondoltam, hogy ennyire durván és azt sem gondoltam egészen odáig, hogy Magyarországon ha lehet még annál is nagyobb szerepet játszik az ideológia. És most egyáltalán nem párt-ideológiára gondolok. A Nyersnek az volt az ideológiája, hogy mi mindenkinek beszólunk, durvák, bárdolatlanok vagyunk és nem félünk semmitől, a Belmondo meg kitűzött egy igényes, sokak számára befogadható rockzenei célt. A Nyers is efelé lépdelt az utolsó 2-3 albumnál, azt látom, hogy itt volt egy nagy ideológiai törés. De ez az utóbbi időben hál istennek konszolidálódni látszik. Most már nincs az, hogy egy nyerses megölné a belmondósokat és fordítva.

Belmondo

Belmondo

P: Ilyen szintű volt az ellentét a két hallgatótábor között? 

CZ: A Belmondo első 2-3 évében brutális volt. Ahogy megszűnt a Nyers és a Belmondo elindult, eleinte olyan gyűlöletáradat süvöltött felém/felénk a volt nyersesek részéről, ami előtt teljesen értetlenül álltam és nyilván nem esett jól. Valódi indoka nem is volt és nem is lehetett.

P: A résztvevő zenészek és a hangzás is kvázi gyökeresen megváltozott. Ez okozhatott  valamiféle törést azoknak a Nyers-rajongóknak az életében akik ezt kompletten úgy ahogy van kedvelték? 

CZ: A hangzás szerintem nem változott úgy, ahogy ne változott volna a Nyerssel is. Pont ez lett volna a fejlődési iránya a Nyersnek is, ami felé a Belmondo ment. Az, hogy a tagok kicserélődtek és a tagoknak  a közképe mást sugárzott mint a Nyerssé, nagyon sokat nyomhatott a latban és talán az is sokat tolt rajta, hogy a Nyers utolsó 1-2 évében elkezdett felkapni engem a média. Nem csak zenészként, hanem gyakori vendég voltam, mert meghívtak beszélgetni, főzni, hülyéskedni ilyen-olyan tévékbe és elkezdtek  írni rólam az újságok, meg a magánéletemről, a házasságomról és lehet hogy úgy tűnhetett kívülről, hogy én a médiáért cserébe hátat fordítanék a Nyersnek. De a két dolognak semmi köze egymáshoz. 2003-ban költöztem Budapestre a Nyers miatt, hogy kicsit közvetlenebbül tudjuk tolni a dolgokat és 2005 elején szűnt meg a Nyers. Addigra én már rendszeres vendég voltam ezekben a médiumokban. Valószínűleg ezt úgy rakta össze a nyerses közönség, hogy kvázi elbulvárosodás, ami nem volt soha. Pláne cél nem volt soha. Emiatt már volt egy zsigeri ellenérzés a Belmondóval szemben.

P: Kanyarodjunk egy kicsit vissza a Nyershez. Volt egy Los Angeles-i időszak is. Ez mit jelentett a Te és a Nyers életében?

CZ: Ez nagyon fontos volt, nagyon ambivalens érzéseim vannak.  96′ végén egy budapesti klubban léptünk fel és odakeveredett egy Los Angeles-i társaság, akikről kiderült, hogy a CAA-nek a dolgozói, amely a legbefolyásosabb amerikai művészügynökség a mai napig. Annak a vezetője adott nekem egy névjegykártyát. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy az mi. 97′ januárjában kimentem és 10 hónapig kint voltam Los Angelesben. Próbáltam kirántani a zenekart, de ilyen szegedi lakótelepi, kishitű srácokként, a zenekar java része nem érzett magában elég erőt, lelkesedést és önbizalmat,  hogy megkockáztassák azt, hogy csapot papot hátrahagyva utánam jöjjenek, pedig lettek volna lehetőségeink. Én viszont kaptam akkor nagyon sok alkalmazott zenei munkát, dicséretet meg pozitív visszajelzést. És hogy ha az ember a szórakoztatóipari világ fellegvárában hetek alatt ilyen eredményt ér el és kap egy ilyen önbizalomfröccsöt, az kitart egy életen keresztül és én többé kevésbé, a mai napig ebből táplálkozom. Másrészről láttam, hogy az volt az első nagy törés a Nyers zenekar életében, hogy nyilván nem esett jól nekem, hogy nem hagytak ők is maguk után mindent, mint ahogy én hirtelen megléptem ezt, és bíztam annyira magamban és a zenénkben, hogy az megállja a helyét bárhol a világon. A Nyers 2005-ös feloszlása, ami ugyan 8 évvel később történt mint ez az esemény, ott kezdődött el. Ettől függetlenül, amikor visszatértem Los Angelesből, csináltunk még 2-3 nagyon jó lemezt az ott született ötleteimből. 1999-2000 környékén elindult Pesten egy legendás rádió az Est FM. Korábban a Nyers a fővárosban nem volt olyan népszerű zenekar, de mikor az Est FM elkezdte tolni a Nyers számokat, akkor volt egy másodvirágzása a zenekarnak, ami 2005 elejéig tartott.

Nyers

Nyers

P: Mi volt az akkori magyar és az akkor amerikai könnyűzenei életben a különbség?

CZ: Az, hogy ott kint működött.

P: No de miért?

CZ: Ez szerintem emberi hozzáállás kérdése. Pontosan ugyan azok az intézmények voltak, pontosan ugyan úgy néz ki Los Angelesben is egy rockklub, mint Magyarországon, még a technika sem feltétlenül jobb. Emberi hozzáállás kérdése. A média és a zeneipari résztvevők hozzáállása, hite, lelkesedése. Nagyon nagy probléma Magyarországon az, hogy az emberekből már gyerekkorukban megpróbálják az ambíciót kigyomlálni. Ez hiányzik. Szerencsére nem csak Amerikában, hanem ugyanúgy Franciaországban, Svédországban, Hollandiában vagy Angliában is,  ha az ember azt látja a gyermeken hogy ambiciózus, próbálják tolni, erősíteni és támogatni. Nálunk valamiért van egy olyan hozzáállás, hogy ha valaki ambiciózus, az nyomul és ezt már gyerekkorában megpróbálják letörni és megpróbálják az önbizalmát eltörölni. Valahol itt van a gyökere az egésznek. Nem tudja senki a választ arra, hogy ezt hogyan lehetne megváltoztatni. A magyar nép kiemelkedően muzikális. Én azt gondolom, különösen azután, hogy azért világot látott ember vagyok, van okunk büszkének lenni a zenei alaptehetségünkre vagy a génjeinkben hozott zenei tehetségre. Ehhez képest Magyarországon 100 emberből 4 mondja azt, hogy tud valamilyen hangszeren játszani. Amerikában 100 emberből 70.

P: Nyers után ugye Belmondo és egyéb produkciók kezdtek kivirágozni. Czutorborsók, különböző projektek. Most mennyire vagy szétaprózódva? 

CZ: Rettenetesen szét vagyok aprózódva, de ennek a java része inkább pozitív. Ami nagyon fontos volt nekem, még a Nyers feloszlása után nem sokkal, kaptam egy felkérést a Szegedi Nemzeti Színháztól. A Mechanikus Narancsnak csináltunk egy kétfelvonásos, egész estés, zenés játékot. Az összes zenét és dalszöveget én írtam. Az egy nagyon felemelő, csodálatos dolog volt. Két évadon keresztül műsoron volt a Szegedi Nemzeti Színházban és a mai napig emlegetik. Azóta vannak ilyen típusú ambícióim. Úgyhogy egyáltalán nem bánnám, ha elmozdulhatnék ebbe az irányba, akár mint főtevékenység se. Budapesten ez azért sokkal nehezebb, pedig ott kellene igazándiból. Azóta számtalan másnak írt dal, alkalmazott zene, zenei közéleti szereplővállalás. Már nyolcadik éve vagyok az Artisjus vezetőségének tagja, megválasztottak, hogy képviseljem a magyar szerzői társadalmat.

A képen a következők lehetnek: 4 ember, ülő emberek és szakáll

P: Szegedért Emlékéremben részesültél. Mit jelent ez számodra, hogy bekerültél egy olyan csoportba, ami azt jelenti, hogy kiemeltek a szülővárosod közösségéből?

CZ: Valóban Szegedért Emlékérmet ítélt meg nekem a közgyűlés. Nagyon nagy megtiszteltetés nekem, hogy ellenszavazat nélkül kaptam. Nagyon zavarba ejt és nagyon jól esik. Hatalmas hálát érzek enélkül is a szülővárosom iránt, de tényleg nagyon elérzékenyültem. Kicsit fura is egyébként, hogy az emberben előjön egy olyan érzés, hogy akkor most már mindig viselkedni kell valahogy? Azt pedig nem szeretnék (nevet).

P: Gondoljunk bele abba, hogy  egy rock klubban, egy tizenéves fiatal gitáros most kezdi a zenei életét. Mit tanácsolsz neki? 

CZ: Azért nehéz kérdés abból táplálkozva mondani tanácsot, hogy mi volt velem 30 évvel ezelőtt, mert azóta a színterek, a zenei kommunikációs felületek, az egész eljárás, a protokoll, minden megváltozott. Azóta már több generációváltás volt és többször kellett máshogy hozzáállni ehhez. Már most nem érvényes az, ami 5 évvel ezelőtt érvényes volt. Amit általánosságban tudok tanácsolni és biztosan nem viszi félre a dolgokat, hogy semmilyen külső hatásnak ne engedjék meg azt, hogy a lelkesedésük és az ambíciójuk csökkenjen. Minden áron tartsák meg és erősítsék meg ezt magukban.

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, emberek hangszerrel, emberek színpadon, gitár és éjszaka

P: Pár hónapja, említetted, hogy a klubos időszak számodra kellemetlen. Ezt miért mondod? 

CZ: Ennek objektív okai vannak. Abban az időben még lehetett a klubokban dohányozni és mindig vágni lehetett a füstöt. Most el tudok énekelni másfél-két órát rekedtség nélkül. Akkor tönkrement a hangszálam. 45 perc után, berekedtem és nagyon sokat kínlódtam vele. Nekem mindig előjön ezekről a helyekről ez a füstös érzés, ami hál’ istennek évek óta nincs Magyarországon.

P: A Hóember fordulj fel-ben ennek valahol megjelent a lenyomata.

CZ: Nagyon ösztönösen és nagyon zsigeri indíttatásból írtam akkor nem csak zenéket, mert zenéket most is így írok, hanem szövegeket. A szövegek azóta jóval átgondoltabbak lettek. Azért valljuk be, hogy a Nyersnek a szövegei javarészt és különösen az első időszakban egetverő baromságok voltak. Az a vicces, hogy a mai napig, a mai zenészgeneráció, akinek most is fontos a Nyers, vagy az akkori Nyers, meg vannak győződve arról, hogy mi a legitalozósabb, legkábítószerezősebb, bulizósabb társaság voltunk. Biztos, hogy a Nyersnél absztinensebb zenekar a világon nem volt. Nem hogy kábítószerből nem toltunk soha semmit, hanem még alkoholt is nagyon mértékkel fogyasztottunk. Én pedig még azt sem.

Fotók: Czutor Zoltán Facebook-oldala

Forrás: www.palankhir.hu

A beszélgetést az alábbi linken hallgathatják meg: