2018-19-es szezonnyitó!

Kedves Klubosok! 

Jövő héten belevágunk szokásainkhoz híven, a 2018-19-es szezonba. Reméljük kipihentétek magatokat, mert egyből három rendezvénnyel is kedveskedünk nektek! 

Felvezetőként kedden (21-én) a Leo Oleo lép színpadra. A zenekar elég régóta része a Klub életének mind fellépő, mind próbáló bandaként. Ezúttal a rendezvény indoka sajnálatos, hisz a zenekar egy időre ismét elvonul a reflektorfényből, s búcsúkoncertjüket a szegedi rock bölcsőjében gondolták kivitelezni. Az esemény 19.00-tól kezdődik, természetesen térítésmentesen látogatható! 

S mivel a búcsú nem valaminek a kezdete, így szezonnyitó bulinak a pénteki rendezvényt szántuk. A keddi bemelegítő kellően ráhangol mindenkit a The Garde, illetve az újonnan, szintúgy klubos berkekben alakult #Lucky zenekarok rendezvényére! Méltó fellépők, hisz a klub történelmében az idei kezdő buli az ő kezeikre van bízva, semmi kétség nem gyötör minket afelől, hogy remek hangulatban fog eltelni az este. 

Természetesen a klubban nem csak a fellépőké a szerep, hanem vendégeinké is. S hogy ennek kis teret szorítsunk, rögtön másnap,(szeptember elsején) felocsúdva az előző esti pörgésből, el lehet kezdeni készíteni a hangszálakat. Igen, jól sejtitek, KáZé nekifut egy újabb évnek a jól ismert Karaoke bulijával, s immáron 4. évbe lépve ismét garantálja énekes kedvű vendégeink szórakozását. A rendezvények mindkét napon ingyenesek, várunk mindenkit sok szeretettel, indítsuk együtt az évet a szegedi rock bölcsőjében!