Április 1.

Egy évvel ez előtt a Szeged Városi Rock Klub Szurdi Zsolt barátunk születésnapja mellett egy olyan alkalomra is készült, melyet nem véletlenül tettünk erre a napra. A Rock Klub szervezésében kiadásra került az az első könyv Megtalált szavak címmel, melyet Reke Balázs barátunk írt, s amit reméljük, követ még majd jónéhány további kiadvány is. Ekkor már tudtuk, hogy Zsolt beteg, de a szörnyű hír ellenére is igyekeztünk reménykedni, mivel folyamatosan arról beszélt, hogy mire keverni kell a bólét április elsejére, a születésnapjára, addigra feljavul annyira, hogy be tudja tölteni ezt az évtizedes szerepét, melyet mi, rockklubosok mindannyian annyira jól ismerünk és megszoktunk. Sajnos ez a szándéka aztán nem teljesült, mert az élet másként döntött. Az esemény jó volt, említettük is Zsoltot mint ünnepeltet, ahol a születésnapját, mint jeles dátumot igyekeztünk azért tiszteletteljesebbé tenni magával a könyv kiadásával is. Most, egy évvel később azon gondolkodtunk, mit tegyünk. Hiszen Zsolt itthagyni kényszerült minket, könyvkiadás sincs idén újra, és felmerült a kérdés, hogy akkor maradjon el a babafürdető kád és a bólé is? Úgy határoztunk, hogy ne így legyen. Úgy látjuk, hogy ha lehet, akkor mentsük át az utókor számára azokat a jó dolgokat, amiket Zsolt alapozott meg a jövő számára. Ilyen a Rock Klub, amit megőriztünk, a Gőzerő, amit megőriztek és bizony ilyen lesz a babafürdetőkádas bólé is, amit megőriznénk. Április elseje jön tehát, vasárnap, amikor a Rock Klub kapuit kitárjuk és szeretettel várjuk mindazokat, akik Zsoltot szerették és osztoznának emlékében. Amennyire lehet, a személyét is megidézzük majd, hiszen Révész Zsolt egy kis rövidfilmmel kedveskedik majd, mely Zsoltot felidézi köreinkben. Ezt követően a Gőzerő zenekar lép fel, hiszen nehéz döntések után a zenekar megmaradt, sőt, újraéledt, s a fellépésre nagyon nagy igyekezettel készül az az új hegedűs is, aki itt igyekszik megismerkedni először a Gőzerő közönségével. Ezek után Zsolt egyik legjobb barátja, Bajnóczi Sanyi jazzformációja játszik éjfélig, miközben emlékezünk Zsoltra, beszélgetünk róla és bemajszoljuk a lilahagymás zsíros kenyeret, amit Ő is annyira szeretett, s az általunk elkészített babafürdetőkádas bólét kortyolgatva koccintunk emlékezetére. Külön az eseményt máshol nem hirdetjük, hiszen Zsolt születésnapja eddig sem volt médiatermék, de ezzel az invitálással várjuk a sok barátot, zenésztársat, családtagot, tanítványt és mindazokat, akik valamilyen módon kötődtek a Papához. Az este 20.30-kor kezdődik.